Google Pingvin 4.0 algoritmus frissítés

google-pingvin-algoritmus-4-0

Google Penguin 4.0

Csaknem két évet vártunk a Google büntető keresőalgoritmusának a frissítésére. Jó lenne hozzátenni: de nem hiába. Ezt a kijelentést azonban egyelőre nem igazolják az első tapasztalatok, a webmesterek, SEO-szakemberek, honlaptulajdonosok inkább különböző természetű csalódásaikról számolnak be.

A Google Penguin Algorithm történetének és frissítéseinek bárki utánaolvashat pl. a Wikipédián (Pingvin Algoritmus), itt csak utalok arra, hogy a 2012 áprilisában kelt ki a tojásból és azonnal nagy ribilliót csapott. Feladata az volt, hogy durván

hátrasorolja a kulcsszavas találati listákon azokat a weboldalakat, amelyek linképítési manipulációk révén kerültek kedvező pozícióba.

Hogy mi számít manipulációnak, tiltott eljárásnak, kerülendő linképítő technikának, azt nagyjából előre tudni lehetett a Google hivatalos állásfoglalásaiból, dokumentumaiból és főembereik nyilatkozataiból – azt viszont csak saját tapasztalatból lehetett leszűrni, hogy miben milyen mértékű a tűréshatár. A fő büntetési tételt az úgynevezett spam linkek képezték, ezen az összefoglaló néven minősítették elsősorban a katalóguslinkeket, a spam kommentekből származó fórumos és blogos linkeket, a fizetett hirdetési linkeket, a linkfarmok és linkpiramosok, körbelinkelések és linkcserék hivatkozásait. Tudni lehetett azt is, hogy szankciókat vonhat maga után a csupa azonos anchor-texttel való hivatkozás, főleg, ha ezek töményen kulcsszavasak, és ugyanígy kockázati tényező, ha minden link (vagy arányaiban túl sok) a főoldalra mutat.

A fentiek a nem természetes úton létrejött linkprofil ismérvei.

Ezt a SEO-sok 2012 előtt is tudták/tudhatták, ha szalmailag eléggé tájékozottak voltak, de mivel eladdig nem volt negatív következménye az ipari jellegű linkszaporításnak, ellenkezőleg: a támogatott webhelyek hamar jó kulcsszavas helyezéseket kaptak a találati listán, ezért bátran alkalmazták a mechanikusan, szaktudás nélkül is végrehajtható eljárásokat. 2012-ben és 2013 aztán a Pingvin 1.0 és 2.0, illetve alverziói weblapok millióin verték el a port, a büntetés akár a találati listáról való teljes kitiltást vagy 100 hellyel való visszasorolást is jelenthetett, és a büntetett oldalaknak esélyük sem volt a jó szereplésre addig, amíg a spam linkeket el nem távolították a webmesterek, s amíg ezt érzékelve egy újabb algoritmusfrissítés fel nem oldotta a büntetést.

Ha minden tiltást nagyon komolyan vettek volna a SEO-szakértők, akkor gyakorlatilag egyáltalán nem lehetett volna linképítéssel foglalkozni, hanem várni kellett volna, hogy a felhasználók, érdeklődők figyelmének köszönhetően egy-egy website spontán módon kapjon egyre több hivatkozást, de azt mindenki tudta, hogy kis forgalmú, be nem vezetett weblapoknak erre nincs esélyük. Az is látszott, hogy bizonyos arányban a jó minőségű katalógusokból érkező hivatkozások nem károsak, úgyanígy szakmai fórumokból, változatos témájú blogokból vagy akár reklámoldalakról is jöhetnek linkek szép számmal minden következmény nélkül. Ezek számát felülmúlóan azonban a hipertext utalások többségének a témában releváns tartalmú webhelyről kell érkezniük, ha nem így történik, akkor a kétséges értékű linkek nagy aránya meghozza a büntetést. A releváns szövegkörnyezet iránti igény tette olyan népszerűvé a PR-cikkek elhelyezésével történő linkprofil-építést, amely elvben szintén a feketekalapos keresőmarketing módszerek közé tartozott, de a magyar nyelvterületen még soha nem volt büntetést maga után.

A profilépítés kreatív módszerei

kreatív linképítés - seo szakember

Csak kreatívan! – SEO

Én magam soha nem preferáltam és gyakorlatilag egyáltalán nem alkalmaztam a tiltott eljárásokat. Nem a Google iránti tiszteletből vagy a büntetéstől való félelmemben, hanem azért, mert én ezt a munkát is alkotótevékenységként fogtam fel, és mi sem unalmasabb, mint katalógusokban regisztrálgatni meg sorozatgyártott módon elhinteni mindenfelé ugyanazokat a szöveges hivatkozásokat. Így előbb spontán módon alkalmazva, majd részletesen kidolgozva a kreatív linképítés egyéni módszereit alkalmaztam honlapok Google-helyezésének javítására. Nem is eredménytelenül: a Pingvin-frissítések első sorozatán egyértelműen a nyertese voltam. A 2013-as októberi algoritmusfrissítés azonban mégis betett néhány weboldalamnak. Sok töprengéssel, elemzéssel rá is jöttem, hogy miért. Kiderült ugyanis, hogy az algoritmus voltaképp magát a kulcsszavas linképítést bünteti. A SEO-mester feladata tehát végső soron az, hogy

éppen a kulcsszavas hivatkozások mellőzésével érjen el a támogatott honlap számára kulcsszavas helyezéseket.

Ez csak első látásra tűnik lehetetlennek, mivel azt hisszük, hogy mondjuk télikertépítés kulcsszóval akkor tudjuk egy weblap pozícióit javítani, ha külső oldalakról éppen ennek a kifejezésnek a használatával hivatkozunk rá. Ez valóban a legcélravezetőbb módszer, ám ha Google éppen ezt bünteti, akkor más megoldásokat kell találni.

A Google új filozófiája

Miközben a világcég folyamatosan a minőségi tartalmak fontosságát hangsúlyozta (ebben nem volt semmi újság, épp csak a gyakorlatban a gyenge weblapok is könnyen arathattak sikert), egy időben ezen felül a keresési preferenciák területén paradigmaváltásról beszélt. Azt kommunikálták, hogy a címkés-kulcsszavas keresések és találatok elvesztették elsődleges jellegüket és inkább a természetes beszédkörnyezetbe illeszkedő keresésekre és találatokra érdemes koncentrálni. Ez fenti példákon illusztrálva azt jelenti, hogy nem a „télikerépítés”, henem mondjuk a „Hová forduljak, ha télikertet akarok építtetni” a jó kérdés. Ha a honlapunk erre tudja a választ, esélyes a helyezésre kulcsszavas linkek nélkül is.

Én kipróbáltam. 10-ből egyszer valóban működött. Az esetek túlnyomó többségében mégis ez egy-két szavas rákeresések és az ezek szerinti optimalizálás bizonyult sikeresnek. Ugyanígy: bár ezerszer elmondták a világcéges szóvivői, hogy a minőségi tartalom a minden, a linkelés nem is fontos, a gyakorlat ennek ellenkezőjére is épp elég bizonyítékot mutat.

No de térjünk vissza témánkhoz:

A Google Pingvin 4.0 algoritmusfrissítés

A frissítés bejelentése 2016. szeptember 27-én történt, amikor is a weben nem igazán látszott szokatlan mozgás. Sem a következő napokban. (Viszont szerptember 2-ától kezdődően a találati listák szinte naponta átrendeződtek, így szinte biztos, hogy a Guggola ezúttal is post factum tette a bejelentést.) Annak okát, hogy miért nem látszottak drasztikus változások, a szakik a követklezővel magyarázták:

Mivel a Pingvin algoritmus az alapalgoritmusba beépülve folyamatos futtatású lett, így új adatbázist épít, és teljes hatása akkor válik láthatóvá, ha az egész webet újra feltérképezte.

Ez eléggé hihető: egyheti tapasztalat alapján valóban látszik, hogy nem egy nagy bumm történt, hanem a weblaokk lassú, de folyamatos újraértékelése történik. A korábban megbüntetett weboldalak is nagyon lassan kerülnek ki a büntetés alól (ha egyáltalán).

Hihető az is, amit azzal kapcsolatban állapítanak meg a hozzáértők és a bennfentes információkhoz hozzájutók azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami az új googlemadarat elődjeitől megkülönbözteti. Ez a következő:

Míg a Pingvin korábban durva hátrasorolással büntette a spam-linkekkel élre tört webhelyeket, a mostani algoritmus ezeknek a manipulatívnak ítélt linkeknek egyszerűen figyelmen kívül hagyja a linkerejét.

Azaz a helyezések nem a szankciók miatt romlanak, hanem azért, mert mostantól kezdve a nem-természetes, azaz a helyezés-manipuláció szándékával épített linkeknek egyszerűen nincs hatásuk éppen arra, ami miatt építették őket. Ez ésszerű, egyben ravasz fogás a keresőmogul részéről, és visszatartó ereje is nagy lehet. Mondjuk olyan ez, mintha a sportban nem büntetnék a doppingot, hanem elérnék azt egy biológiai szoftverrel, hogy a dopping ne növelje a teljesítőképességet. Ha nem növeli, akkor meg fölösleges alkalmazni. Ugyanígy a SEO-szakemberek is megérthetik:

fölösleges rengeteg munkát és időt fordítani a nem-természetes linkek szaporítására,  mert ezen a réven nem lehet a kulcsszavas helyezéseket javítani.

Hogy ez a gyakorlatban is beigazolódik-e, az a jövő kérdése. Egyelőre nagy az összevisszaság, hektikusan ugrálnak a pozíciók és bizony rengeteg olyan honlap pöffeszkedik a listák élén, amelyek feketekalapos keresőmarketing-eljárások révén kerültek a TOPra.

Én természetesen örülnék annak, ha a nagyon sok munkával járó, de élvezetes kreatív módszerek triumfálnának. Ahogy mondani szoktam: én minden link kedvéért egy egész katedrálist építek. Jó volna biztosnak lenni abban, hogy nem azok lesznek újra a nevető győztesek, akik a minőségi munka helyett ezerszám egyszerűen csak szétszórják linkjeiket az internet zöld mezején.


A Pingvin 4.0 algoritmus frissítése előtt a Google drasztikus hátrasorolással büntette a spam-linkekkel élre tört webhelyeket, a mostani  ezzel szemben nem büntet, hanem figyelmen kívül hagyja ezen hivatkozások linkerejét, és ezért veszti el a manipulációval támogatott weblap a kulcsszavas pozícióit. Keresési kulcsszavak: google pingvin frissítés, pingvin algoritmus, google pingvin 4.0, weblap optimalizálás, pingvin büntetés, penguin algorithm update, kreatív linképítés, keresési kulcsszó, seo szakértő, weboldal büntetés, seo szakember

A honlapelemek szerves egysége

honlaptartalom-egysegeHa egy honlaptulajdonos szert tesz bizonyos ismeretekre a SEO területén, könnyen túlzásokba eshet akkor, amikor azon teljességében megmutatkozik számára a kulcsszavak egymástól eltérő szerepeltetésének gazdag lehetősége. Az optimalizációs folyamat átcsaphat kulcsszóhalmozásba, eltolódhatnak a szöveg ésszerű arányai, felbomolhat egysége (feltéve, ha volt neki ilyen) és az egész tartalom alárendelődik a kulcsszóhasználatnak. Ez kedvezőtlen következményekkel járhat. Az olvasók nehezebben hámozzák ki a kulcskifejezések tömegéből a lényeget, az értelmet, a jelentést, a Google algoritmusai pedig könnyen felfedezhetik a manipulációs szándékot. A keresőszavak ésszerű használata persze szükséges, de ennek nem szabad megbontania a weblap egységét. De miben is áll ez?

A honlaptartalom egysége

A weboldal egymástól elkülöníthető részeit, elemeit SEO-szempontból én olyan információcelláknak tekintem, amelyekben tartalom helyezhető el. A legfontosabb tehát az, hogy a honlap információcelláinak a tartalma szerves egységet képezzen.

Különítsük előbb el ezeket az információs helyeket:

  1. domain
  2. title (az oldal neve, címe)
  3. description (leírás)
  4. keywords (kulcsszavak)
  5. az oldal (szöveges) tartalma (ide értve a képek, linkek, táblázatok attribútumait is)

– ezeknek kölcsönös megfelelésben kell lenniük, jelesül:

  • egyrészt az első négynek adekvát módon kell rámutatnia a teljes oldaltartalom lényegére,
  • másrészt egymással összhangban kell őket kialakítani,
  • harmadrészt magának az oldalszövegnek is adekvát módon kell kifejtenie a domaiban, névben, leírásban, keywords felsorolásban megadottakat.

A „munkamegosztás” az egyes elemek között:

  1.  a domain egy-két szóban megragadja az oldal karakterét, lényegét,
  2. a title megadja az oldal nevét, amely a tartalom párszavas összefoglalása, címe,
  3. a description a domainben és névben (címben) megadott rövid utalást pontosítja, konkretizálja, részletesebben kifejti kb. 150-160 karakterben,
  4. a keywords kiemeli a honlapra legjellemzőbb, legfontosabb szavakat,
  5. a teljes szövegtartalom megfelelő részletességgel, tagolt és további elemekkel (pl. képek) gazdagított formában kifejti azt, amit az előző elemek röviden megneveztek.

A puszta szóegyezések természetesen nem elegendőek, ez öt elem tartalmi, jelentésbeli összefüggéseiben kell hogy egységet alkosson, kerülve az ismétlődéseket és kiaknázva a variációs lehetőségeket.

Az egyezések és eltérések, a jelentések és formaváltozatok összehangolt egybeszerkesztése és összefüggésbe helyezése rálátást, körültekintést, tapasztalatot igényel. Nem kevésbé idő- és munkaráfordítást. 

A teljes összhang nem könnyen áll össze, de törekedni kell rá. Gyakran van szükség menet közben javításokra: ha bővítjük a szöveget, változtatni kellhet az első három elemben is valamit, ha a névben, leíráson változtatunk, ennek utána kell mennünk a főszövegben, stb. Az építkezés és az optimalizációs  munka során csiszolódik egybe a honlat teljes tartalma.

Amikor tehát szöveg készül a főoldalra, a szövegíró szeme előtt  lebegjen a meta-tagek tartalma, amikor pedig a webmester a kulcsszavakat és a leírást begépeli a megfelelő helyre: legyen a fejében, mi szerepel az oldalon.És mindez legyen összhangban azzal, amit az üzleti szempontokat szem előtt tartó honlaptulajdonos közölni szeretne weboldalán. Aztán jön a SEO-szakember és az egészet fenekestül felforgatja… 🙂 – De bárhányan is dolgoznak a wesite content kialakításán, közös céljuk a fogalmi és formai harmónia egyidejű megteremtése a megfelelő kulcsszavas reprezentáció biztosításával.

A lassan mesterséges intelligenciaként működő Google-algoritmusok okosabbak, mint sejtenénk! Leleplezik a szövegmanipulációt. Cselekedjünk hát bölcsen és természetesen – vagy nagyon-nagyon rafináltan.

A lényeg, hogy a honlaptartalom egysége nem borulhat fel a SEO-célú kulcsszóhasználat miatt. Az elemek összehangolása komplex hozzáállású tartalomoptimalizálás révén valósulhat meg. Weblap optimalizálás a seo-szakértő tapasztalatával

A honlap-SEO szakember szerint

Mi a honlap SEO szakember feladata?

honlap seo szakember - google szakértőAz, hogy minél jobb kulcsszavas helyezéseket biztosítson a gondjaira bízott weblap számára az organikus keresési találatok oldalán (GOOGLE SERP). Ahogy az egyik szakmai weboldalon olvashatni: az utóbbi időben minden honlap SEO szakember és Google helyezéseket optimalizáló web szakértő, miközben a keresőmarketing eljárásait alkalmazva törekszik a honlap számára a lehető legjobb Google helyezések megszerzésére, és miközben egyszerre foglalkozik a keresőbarát forma és az adott témában releváns tartalom egyidejű kialakítására, aközben abból az alapfeltevésből indul ki, hogy

  • minden weblap optimalizálható

továbbá

  • minden keresőtalálati helyezés javítható.

Ám a website persze azt is hangsúlyozza, hogy a mindenáron a top 10-be vagy első helyre kerülésnek nem szabad öncéllá válnia: az organikus találati rangsorban való előbbre helyeződés mögött közérdeklődésre számot tartó releváns webtartalomnak kell lennie – ennek hiányában a vezető pozíciókat hosszú távon nem sikerülhet megtartani.

Vizsgáljuk meg a két szakértői állítás külön is. Ha minden weboldal optimalizálható, akkor tudnunk kell,  hogy

mi a honlap-optimalizálás lényege

A SEO-szakemberek blogjai attól hangosak, hogy a weblapok rangsorolásában egyre nagyobb a jelentősége a minőségi honlaptartalomnak. A kulcsszavas kereséseknél a kifinomult Google-algoritmus igyekszik a legértékesebb, tartalmilag leggazdagabb oldalakat élre hozni, de a világcég belső emberein kívül senki sem tudja, hogy pontosan melyek a besorolási kritériumok és az egyes szempontok mekkora súllyal esnek az értékelésben, de a  honlapoptimalizálással foglalkozó SEO-szakértők gyakorlati tapasztalatai alapján nagyjából mégis tudják, mi az, amire bizonyosan figyelni kell, azaz valószínűsíthető,  melyek a legfontosabb rangsorolási kritériumok, melyekből minél többet ajánlatos érvényesíteni ahhoz, hogy egy honlap esélyes legyen a találati listákon való jó szereplésre. A honlap-optimalizálás lényege tehát a tartalmi megfeleltetés és a formai megfelelőség. A kettő együtt eredményezi az optimalizált, keresőbarát weblapot.

Ebből következik a második állítás helytállósága, ugyanis a honlaptartalom fejlesztésével valóban

minden organikus helyezés javítható

– a feljavított SEO-kondíciók mindenképpen javítani fogják a korábbi kulcsszavas pozíciókat. Ám ez a folyamat kis idő után leáll, ha nem követi a keresőoptimalizálás második szakasza: a támogatói háttér felépítése.

A honlap seózását végző szakember munkájának tehát itt következik a neheze: a linkprofil építés. (A támogatói linkhálózat kiépítése azzal a céllal történik, hogy a külső webhelyek kulcsszavas hivatkozásai révén a keresők mindinkább jelentősnek, az adott témában mérvadónak és ennek folytán kedvező helyre sorolják a támogatott weblapot az organikus keresőtalálatok listáján.) Ha az építkezés szakszerűen, tartalmi összefüggésekre alapozottan megtörténik, akkor áll be az az állapot, amelyet a specialisták így hívnak: weboptimum.

A webszakértő feladata

A honlapoptimalizálást végző SEO szakember tisztában van azzal, hogy minden weblap organikus Google helyezése két fő tényezőn, 1) a webtartalom minőségén, eredetiségén, információgazdagságán és 2) a keresőmarketing szabályai szerint szerint felépített releváns linkprofilon múlik. A webszakértő feladata, hogy a rá bízott portált, blogot, céges vagy tematikus honlapot ennek megfelelően alakítsa át és a releváns külső hivatkozások webrendszerét felépítse.

Continue reading

Linképítés ingyen? Miért magas az ára?

Rövidesen indul sorozatom: ingyenes tanácsok kezdő linképítőknek

linkepites-ingyen-tanacsokNem mindenki engedheti meg magának, hogy SEO-szakembert kérjen fel a linképítő munka elvégzésére. A honlapok támogatói hátterét képező linkprofil felépítése idő- és munkaigényes feladat és jelentős szakmai tudást igényel. Ennek megvan a maga értéke – és így ára is. Éppen ezért sok honlaptulajdonos maga vállalkozik arra, hogy a dolgok mikéntjének utánaolvasva elkezdi a linkelést. Lehet, hogy munkája eredménnyel jár – de az is lehet, hogy minden erőfeszítés ellenére nem sikerül javítani weboldala kulcsszavas helyezéseit; sőt: a dolog balul is végződhet: rossz módszerek alkalmazása és  szakszerűtlenül végzett eljárások esetében még a korábbi pozíciók is romolhatnak, sőt, a weblap egyszercsak „váratlanül” eltűnhet a listáról. Miért történik ez? Mit csinált rosszul a „magad, uram!” elvét valló önkéntes linképítő? Abban a cikksorozatomban, amelynek ez a bevezető írása, a legfőbb buktatókra és ezek elkerülésének a lehetőségeire igyekszem azok figyelmét felhívni, akik kezdő linképítőként ingyenes megoldásokat keresnek. De előbb nézzük azt meg, hogy:

Miért magas a linképítő munka ára?

Tény, hogy szakszerű linkprofil építést olcsón manapság felelős szakember már nem vállal: a hivatkozások hálózatának a felépítése roppant időigényes feladattá vált azóta, hogy a Google kifejlesztette a Pingvin Algoritmust (2012), amely a találati listákon való hátrasorolással vagy kitiltással bünteti azokat az oldalakat, amelyek spam-linkeknek és természetellenes linkgyarapodásnak köszönhették jó helyezésüket vagy ilyen eljárások révél reméltek TOP-pozíciókat szerezni. (A 2016-ra ígért Pongvin 4.0 ezen – várhatóan – annyiban fog túllépni a korábbi gyakorlaton, hogy nem feltétlenül szab ki büntetést, hanem a nem-természetesnek ítélt pozíciójavító linkeket egyszerűen figyelmen kívül fogja hagyni a rangsorolásnál.)

Az új is újabb algoritmusfrissítések és az ezekkel kapcsolatos hivatalos nyilatkozatok nyomán annyi mindenképpen világossá vált, hogy

  • a Google gyakorlatilag tiltott manipulációnak tekint minden mesterséges linképülést, különösen, ha a linkek kulcsszavasak

és folyamatosan azt kommunikálja, hogy a helyezések javulása

  • kizárólag a természetes úton létrejött linkhálózatok révén várható.

Ebből akár az is következhetne, hogy a linképítésnek befellegzett: minden honlaptulajdonos várja ki türtelemmel, amíg weblapjára az internet világában felfigyelnek és külső oldalakról linkelni kezdik – ez majd felhúzza oldalát a kulcsszavas ranglistákon.

Persze: ilyesmi is megtörténhet. Ám ahogy még egy termék eladásával sem várja meg a gyártó és forgalmazó, hogy majd magától felébred a fogyasztók érdeklődése, hanem jelentős erőfeszítéssel népszerűsíteni, reklámozni kénytelen, ugyanígy a spontán linképülés kivárása sem lehet megoldás egy weboldal felfuttatására. Linket építeni szükségszerű, a hogyan és miként terén azonban egyre több ötletességre, türelemre, leleményességre van szükség. A szakmában jártasak már megbizonyosodhattak afelől, hogy a néhány éve még jól működő eljárások hasznavehetetlenné váltak és csakis kreatív módszerekkel, tartalmi összefüggések és releváns szövegkörnyezet kialakítása révén lehetséges olyan linkprofil felépítése, amely nem hordozza magában a büntetés veszélyét, ám mégis hatékony támogatást nyújt a kiválasztott céloldal számára.

Ilyen elvárásoknak megfelelni azonban nem egyszerű feladat. Aki manapság linképítésre vállalkozik, az voltaképp már nem egyszerűen linkeket épít, hanem a tartalmi összefüggések vonalát követve nagy kiterjedésű honlaprendszereket hoz létre annak érdekében, hogy az egyes weblapokon elhelyezett hivatkozások (szöveges linkek) relevanciáját biztosítsa. Ha kellő hozzáértéssel teszi ezt, akkor az általa megalkotott hálózat természetes úton keletkezett webrendszer benyomását kelti és így az egyre intelligensebb Google-algoritmusok nem sújtják szankciókkal a támogatott weboldalt és a rá mutató linkek erejét figyelembe veszik a rangsorolásnál.

Linképítés ingyen, önállóan

A lényeg – egyben első ingyenes tanácsom kezdő linképítők számára – hogy ha valaki úgy döntött, saját maga végzi a linképítő munkát, alaposan tájékozódjon afelől, melyek a kerülendő eljárások, melyek a módjával alkalmazandók, és melyek azok, amelyeket kellő kreativitással bátran lehet ma is használni a kulcsszavas Google-helyezések javítására.


Linképítési munka – lehet ingyenesen?

Lehetséges linképítés ingyen? Igen, de csak ha a honlaptulajdonos maga végzi. SEO-szakember bevonása esetében kreatív munkával tartalmi összefüggések és releváns szövegkörnyezet kialakítása révén történik a linkprofil szakszerű felépítése: mivel ez időigényes és nehezen megszerezhető szaktudást igényel, ezért magas az ára. Néhány fogást azonban a kezdő linképítők is elsajátíthatnak. Rövidesen:  ingyenes tanácsok kezdő linképítőknek ezekben a témákban: linkprofil építés, google pingvin algoritmus, linképítő munka ára