Google első hely

Első helyre kerülni a Google keresőben

Tisztázzuk a legelején:

  • Nincs egyetlen gyors receptem arra, hogyan kell a Google-keresőben az  első helyre kerülni.  sok-sok igen fontos formai és tartalmi elvárás létezik, ezeknek érdemes eleget tenni, de ennél is több az apróság, olyan elem vagy mozzanat, amellyel egy-egy „jó pontot lehet szerezni” a keresőmogulnál: mind egy picivel közelebb vihet a TOP pozíció megszerzéséhez.
google-elso-helyre-kerulni

Google első hely

Nem lehet azonban egy weblapon több száz keresőszempontot egyszerre érvényesíteni. Ha erre kísérletet teszünk, két veszély is fenyeget: az első, hogy elvész, elhomályosodik az a tartalom, amelynek a kedvéért az oldalt létrehoztuk; a második: ha túloptimalizáljuk a honlapot, akkor az egyre intelligensebb keresőalgoritmusok felfedezik a manipulációt és hátrasorolással büntetik túlseózott weblapunkat. Tartsuk tehát figyelmünk homlokterében, hogy:

  • a honlapot az olvasóknak, az információt, ismeret, szolgáltatást, terméket, olvasmányt kereső internet-felhasználók számára készítjük, nem pedig a keresőprogramnak!

Ebből az is következik – pontosabban ez nem is következmény, hanem evidencia és minden más éppen ebből következik akkor is, ha kerülőúton jutunk el a felismeréshez -, hogy:

  • a Google első helyre kerülés nem öncél, hanem eszköz – eszköze annak, hogy egy adott honlap értékeit, a rajta elhelyezett tartalmat minél többen megtalálhassák akkor, ha olyan kulcsszavakra keresnek rá, amelyekre nézve a honlaptartalom releváns.

Ha a honlapgazda csakis a pozícióra hajt, ha a szöveg értelmét, a tartalomfejlesztést, az olvasó számára átlátható elrendezést mindig alárendeli a szentnek tekintett keresőszempontoknak, akkor ez hosszabb távon könnyen megbosszulhatja magát. Vagy mert a keresőmotorok leleplezik az ügyeskedést, vagy mert az olvasók elpártolnak például azért, mert minden címben, minden kiemelésben csak ugyanazokat a kifejezéseket látják ismétlődni, ugyanakkor számukra hasznos információra nem akadnak.

Felhozom egy saját példámat. Nyilván el tudnék olyan weblapot készíteni, amelyik a jól szerepelne a Google-találatok között olyan keresésekre, amelyek Budapest és az európai nagyvárosok kilométerben mért távolságát firtatja. Pontosan tudom, mit és hogyan kell prezentálni ahhoz a lapomon, hogy a bécs budapest távolság km-ben keresőkifejezésre nézve maximálisan optimalizált legyen. Ha külső kulcsszavassal hivatkozásokkal jól megtámogatom, könnyel első helyre kerülhet. Ám ha elmulasztom a honlapon a legfontosabb infókat közölni, azaz nem tüntetem fel a tényleges kilométerszámot, hopgy közúton vagy légvonalban értendő-e, s ha közúton, akkor mi az útvonal, melyik hátárátkelő érintésével számolunk, azaz ha nem helyezek el egy ilyen vagy hasonló szöveget a honlap jól látható helyén:

A Budapest-Bécs távolság 243 kilométer az M1-es magyar és az A4-es osztrák autópályán haladva (Magyarország-Ausztria határátkelőhely: Hegyeshalom)

– akkor az olvasók csalódottan visszalépnek a keresőbe. Aminek két következménye van: a) legközelebb már meg sem nyitják, b) a Google rögzíti ezt a visszafordulást és ha a weboldalamnak túl nagy a konverziós aránya, az negatívan befolyásolja a helyezést is. Ha azonban szükséges adatokkal elégedett a látogató, akkor azok megismerésére időt fordít, és a keres-talál-kattint-elidőzik interakció erősíti a weblap pozícióját. Ha eléggé élénk az érdeklődés és magas a kattintásszám, ha jó a konverziós százalék, akkor az elért helyezés önmagától javulhat és a megszerzett első hely önfenntartóvá válhat, azaz maguk a látogatók „intézik el” nekünk a top pozíciót. Ez az, ami csakis az olvasónak, tartalmat keresőknek készített oldallal érhető el.

Az első helyre kerülés nem öncél

top10 első helyre kerülés

Organikus kulcsszavak – első helyre kerülés

Az optimalizálás tehát első rendű feladat, de ha csak a Google TOP10 vagy TOP1 lebeg a szemünk előtt, akkor a valóban fontos dolgok háttérbe kerülhetnek. A seo-szakmai ismeretek elengedhetetlenül fontosak, de ha csak rutinból optimalizálunk, ha mechanikus szigorúsággal igyekszünk betartani az összes keresőszempontot, akkor lehet ugyan a honlapunk maximálisan keresőbarát, mégsem lesz tartós a sikere.

Ne csak, és ne is elsősorban a Google „fejével” próbáljunk gondolkozni, hanem becsüljük meg olvasóinkat fontos minőségi tartalommal, és ha ez megvan, akkor már jöhet a seo-cizellálás.

Ami a fentieket figyelembe véve és ezeken túl összességében nagyon fontos:

  • legyenek meg a szakmai ismereteid, legyen kisujjadban a SEO összes csínja és bínja – de ne élj ezekkel mechanikusan, ne használj ki feltétlenül és maradéktalanul minden lehetőséget
  • légy kreatív, legyenek saját ötleteid
    • mind a tartalom és kialakításában
    • mind a szerkezet felépítésében
    • és főleg a támogatói linkprofil aprólékos felépítésben
  • gondolkozz komplex módon, lásd át az optimalizációs folyamat egészét
  • tudásod birtokában hallgass az ösztöneidre is: a mélyreható szakmai ismereteknél nem egyszer többet ér, ha ráérzel a Google „eszejárására” (velem nem egyszer megtörtént, hogy már akkor kerültem bizonyos eljárásokat, amikor azok még nem voltak tilalmasak)

A keresőoptimalizálás kötelező teendőit tehát nem úszhatod meg, de gépies végrehajtásuk helyett érdemes különleges, mások által nem alkalmazott stratégiákkal előállni. Ahogy számos kulcsszóval első helyezett (pl. seo szakértő vagy google helyezés javítása) weboldalamon fogalmazok:

Amikor a túlzott linkszaporítás szankcionálttá vált, akkor a Nagy Kereső a szorgos hangyától elvette azt, amit egész nyáron gyűjtött, és odaadta a kicsit léha, de ügyes improvizációkra mindig kapható kreatív tücsöknek. Hadd forogjon La Fontaine a sírjában.

google-elso-helyDicsekvés nélkül: 2012-ben és 2013 őszéig én a tücsök voltam ebben a mesében, lévén a Google Penguin Algorithm akkori frissítései sokkal inkább kedveztek, semmint ártottak optimalizált honlapjaim helyezésének. Aztán 2013 őszén én is pórul jártam: a gondjaimra bízott weblapok közül több is büntetést kapott, holott nem követtem el más szakmai hibát, mint azt – amennyire ezt utóbb sikerült kiderítenem-kiokoskodnom -, hogy túlságosan koncentráltan, nagyon a kulcsszavakra összpontosítva végeztem a linképítő munkát, és a Pingvin Algoritmus épp a kulcsszavas-címkézős  linképítést akarta visszaszorítani a természetes beszédhelyzetekre emlékeztető hosszabb keresőkérdések javára. Ezek után dolgoztam ki a diszperzív és organikus optimalizáció módszerét. Ma már tudom, hogyan kell akár a kulcsszavas linkek teljes mellőzésével top 1-10 Google-helyezést elérni éppen a mellőzött kulcsszavakra nézve. Ez az én saját szakmai innovációm, egyben legnagyobb SEO-titkom.

weblap google első helyre

Google első helyre kerülés organikus és diszperz keresőoptimalizálással

Google első hely – top10: első oldal

Organikus Google keresés: első hely a találatok közt. Keresőszempontok szerinti weblap optimalizálással Google első helyre kerülés: organikus találatok maximalizálása a látogatottság növeléséért. Komplex egyéni módszerek, optimalizált honlaptartalom optimalizálás és kreatív kulcsszavas linképítés – ha kell, kulcsszó nélkül. A weblap optimalizlás célja: google első helyre kerülés, honlap optimalizáció, keresőbarát weboldal készítése, google első hely hogyan, tartalom, seo, linképítés

FacebookTwitterGoogle+TumblrLinkedInBlogger PostWordPressShare

Hozzászólás nem lehetséges.